Egy kis érdekesség

2010.09.15. 10:44


 

Bár a Magyar játékban kicsit módosítottak a helység, és map neveken, de aki játszott az amcsi szerón annak különösen érdekes lesz.

A Teremtés



"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
A föld pedig kietlen és puszta vala,
és setétség vala a mélység színén,
és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
És monda Isten: Legyen világosság:
és lőn világosság."
Mózes első könyve


A kabbalisták két teremtést ismernek. Először a Fény Adam Kadmon szemein, száján, orrán és fülein tört keresztül és ezt követően egyetlen "edényben" egyesült, majd ezután minden szefira külön edényt kapott. Az első három szefira, azaz a Felségesek be tudták fogadni a Fényt, ám a többi összetört. Ez volt a sebirát kélim, vagyis az edények összetörése. Az edények darabokra hullása után a Fény nagy része visszatért a forráshoz, de egy kisebb részük a cserepekkel, a kelippot-tal együtt a mélybe zuhant. Ezekből a lehullott cserepekből lett később az anyag.

Ezután megkezdődött a helyreállítás, azaz a tikkun. Az Adam Kadmon homlokából (Harmadik Szem) újra előtörő Fény ekkor hozta létre a két oszlopot, Chokmah-t és Binah-t, azaz Abba-t és Aima-t (Imma), az Atyát és az Anyát. Azonban a Teremtő nem fejezte be a helyreállítást, inkább megteremtette az embert, a Fiút. A Nagy Arc (Macroprosopus) a Kis Arc (Microprosopus) felé fordította tekintetét. A felső háromszög (Keter, Chokmah, Binah) tükröződött és létrejött a középső háromszög (Chesed, Geburah, Tipheret), majd egy következő tükrözéssel az alsó háromszög (Netzah, Hod, Yesod). Ezt a háromszor hármat kiegyensúlyozandó létrejött a tizedik szefira, a Malkhuth, vagy az Alsó Anya, Isten Menyasszonya. A tikkun-t, azaz az edények helyreállítását a Fiú Menyasszonnyal való Isteni Násza fogja majd beteljesíteni.

A sebirát kélim egyik következménye az volt, hogy az Életfa mind a négy világa lejjebb csúszott. Az Atziluth (Keter, Chokmah -kisugárzás), a Briah (Binah -teremtés), a Yetzirah (Chesed, Geburah, Tipheret, Netzah, Hod, Yesod -formaöltés) és az Asiah (Malkuth -cselekvés) is lejjebb került. Az ember feladata, hogy összeszedje ezeket a 'cserepeket' és visszajuttassa Asiah világát az őt megillető helyre, és a gilgulim, azaz az inkarnációk sorozatával végigjárja a visszafelé vezető ösvényt.

A Teremtés egyes lépcsőfokait bemutató Életfa tíz szefirája közül az első a Keter, vagyis a Korona. Ez fejezi ki legjobban Isten nevét, és ezen megy keresztül először az isteni fény, vagyis az ősakarat, megteremtve ezáltal a középső oszlopot. Ebben a szférában az Én egyenlő a Nem Én-nel.
A Keterből a fénysugár jobbra, az aktív oldal felé kanyarodik, kiterjed és megalkotja a Kegyelem (Szeretet) oszlopát. Megtestesíti a kettes számú Chokhmah szefirát, ami a Bölcsesség és a megvilágosodás szférája, a Nagy Atya, a Végtelen Mag. Itt kezdődik az önfelismerés, az -Én vagyok Én- azaz az -Én vagyok Minden- felismerése. Az Én és a Nem-Én azonban még nem válik ketté, csak a Mindenből való választás után, akkor, amikor az isteni fény továbblép, és kialakul a hármas számú Binah szefira.

Az előző oszlopot kiegyensúlyozandó, létrejön a Szigorúság (Ítélet) oszlopa, mely tükröző, passzív, befogadó jellegű. Ennek első szefirája a Binah, azaz a Megértés. Ezen a szférán keresztül érti meg az Én, a Minden (Chokhmah), hogy az Én nem egyenlő a Nem Én-nel, vagyis azzal, aki az Én-t megfigyeli. Azáltal hogy Én-né vált, létre kellett hogy hozza a Nem Én-t, azaz a Chokhmah felismerte saját dualitását. Itt értette meg, hogy ameddig van Valami (Chokhmah) ami megérti a Semmi (Keter) fogalmát, addig van dualitás, mert az Én önmagába fordulva saját magában keresi a választ, ezáltal rekesztve ki magából egy különálló Én-t, azaz a Nem Én-t. Ebben a kirekesztésben rejlik a fájdalom gyökere, az összeolvadás igénye. Ahogyan a Chokhmah-ban tükröződik a Keter önvalója, vagyis az Én, úgy jelenik meg a Binah-ban az Énnélküliség.
A Binah a Nagy Anya, minden idea forrása. A Chokhmah magjával megtermékenyítve válik lehetővé, hogy a Teremtés folytatódjon a Daath-on, azaz a "szülőcsatornán" keresztül, ahonnan az isteni fény a Szellem szintjéről a Lélek szintjére kerül.
Miután a fénysugár elhagyja a Binah-t, megint megérinti a középső oszlopot. Ez az egyensúlypont, a Daath, ami nem szefira, hanem inkább egy állapot, maga a jelen. Ez a Ruah Ha Kodesh, azaz a szentlélek helye. Itt az Abszolútum közvetlenül beléphet, hogy megnyilvánítsa magát, és addig létezzen míg az isteni akarat engedi. A Daath maga a közvetlenül Istentől eredő tudat.

Ezen a szinten három princípium különíthető el. A középső az isteni akarat, vagy ősakarat, a jobb oldal az aktív, kiáradó, míg a bal oldali passzív, befogadó jellegű. Így a dualitás és a harmónikus középút egyaránt megjelenik. Ez az első hármasság, vagyis a Keter, a Chokhmah és a Binah. A második hármasság, a Chesed, Geburah, Tipheret ebből a háromszögből keletkezik tükrözéssel.
Kilépve a Daath-ból az isteni fény továbbhaladva újra érinti a jobb oldali, azaz aktív oszlopot, megalkotva ezzel a négyes számú Chesed, vagy Könyörületesség, majd balra, a passzív oszlopon ezt kiegyensúlyozandó az ötös számú Geburah, vagyis a Szigorúság, Erő, Ítélet elnevezésű szefirát.
A Chesed azaz a Könyörületesség szefirája a Chokhmah, vagyis az Isteni Bölcsesség tükröződése által jön létre. Ez a felső hármasság összegzése, a Szellem első Lélek szintű megnyilvánulása. A Geburah a Binah anyai minőségének visszatükröződése, ennek ereje alapozza meg a Chesed apai minőségét. Ez az a pont ahonnan már el lehet tolódni az egyik vagy a másik irányba, felbontva ezzel a harmóniát.

A kiegyenlítés után a fény visszatér a középső oszlopba, és manifesztálja a hatos számú Tipheret-et, a Szépség szefiráját. Ez a Fa középpontja, ami közvetlenül kapcsolódik minden jobb és bal oldali szférához. Itt található minden létező esszenciája, lényege, az önvaló vagy a lénység magva. Ez az igazi Ego, ami a Keter alacsonyabb szintű megnyilvánulása. A Keter úgy tükröződik a Tipheret-ben mint az Atya a Fiúban. A Tipheret-et a Binah és a Chokhmah szefirákkal összekapcsolva létrejövő nagy háromszögben lebeg a Daath fátyla. A Tipheret ezáltal gyűjti be a felsőbb szférák információit és lehetővé teszi azok Keterből való leadogatását, leszületését a Daath csatornán keresztül.
Az eddig létrejött két háromszög, a Keter-Chokhmah-Binah és a Chesed-Geburah-Tipheret ezután egy harmadikban kell hogy harmonizáljon. Ez a harmadik háromszög szintén az első tükrözéséből jön létre, létrehozva így a hármasságok hármasságát.

A Tipheretből továbbhaladva a fény érinti a jobb, azaz az aktív oldalt, létrehozva a hetes számú Netzah, azaz az Örökkévalóság és a Győzelem szefiráját, majd a bal oldali, passzív oszlopon megteremti a nyolcas számú Hod, vagyis a Visszaverődés (vagy Ragyogás) és a Dicsőség szféráját. A Netzah megmutatja a vonzás és a taszítás erejét, és szimbolizálja a Chokhmah-ból a Chesed-en keresztül alászálló bölcsesség alacsonyabb szintű megnyilvánulását, az érzelmeket. A Hod megteremti az ingadozást, mely eddig a Binah Énnélküliségéből fakadóan rejtve volt a Geburah erejében.
A Netzah és a Hod együttesen adja a Cselekvés szintjét, azt ahol az isteni akarat végrehajtódik, mindkét oldalon.
A két szefira alatt található a középső oszlopon a kilences számú Yesod, az Alapítás, ami egy tükör a tükörben. A Fa itt meglátja önmagát, mint a Tipheret tükörképe. A Yesod tartalmaz minden eddigi minőséget, és lefelé további Fákat hoz létre. Az emberben ez a tudatosság alsó szintje, a tudatalatti, az amit a Tipheret és a felsőbb szférák ki tudnak vetíteni. Itt láthatjuk meg először önmagunkat, a (látszat) személyiséget, azt amit tükröz a felső és azt amit nem, harmóniánk és önismeretünk függvényében. Itt alapozódik meg a Netzah és a Hod ereje és itt gyökerezik a Tipheret, vagyis az ego félelme.

A kollektív ego lakhelyeként a Yesod felel meg a Karmának, ami a tettek következményeit újabb és újabb inkarnációkkal igyekszik kiegyenlíteni. Ez a folyamat, a gilgulim egészen addig tart, ameddig az ember fel nem ismeri és össze nem rakja egységes egésszé ego-darabjait, ezáltal feloldja karmikus terheit, majd átlépve a Daath-on, a magasabb szférák megtestesülésévé válik.
A Yesod a félelmek és a bűntudat szférája is egyben. A Tipheret elérésével a személyiség teljessé válik, a Yesod szférából való kiemelkedéssel megszűnik a bűntudat, miáltal a már felismert és megértett karmikus terhek már nem okoznak zavart, csak a kollektív emlékezetben kavargó álmok maradnak. Ekkor a Tipheret tudatára ébred önmagának a jelenben.
A Yesod érzékelés a világról, amit a tizes számú Malkuth, vagyis Királyság követ. Ebben a tizedik szefirában válik egységgé a hármasságok hármassága. Ekkor ér földet az isteni fény. Ez a Sekhina, azaz az Isteni jelenlét az anyagban. Itt manifesztálódik a Teremtés, ami a Keterben lakozik.

A Malkuth négyes természetű, a fa négy szintjét -a legfelső gyökeret, az alatta lévő törzset, az azalatti ágakat és a legalsó világot, azaz a gyümölcsöt- egyaránt tartalmazza, csakúgy mint az isteni akaratot, elmét (mentál), szivet (asztrál), testet (fizikai). Az emberben a Malkuth négy szintje az őselemek -a föld (szilárd), a víz (folyékony), a levegő (légnemű) és a tűz (fény)- által jut kifejeződésre. Ezek kölcsönhatásai, kapcsolatai és egyensúlya tartanak mindent életben, az isteni akarat (éter, akasha) által összetartva.
Minden szefirának kettős természete van. A Chokhmah befogadónak és nőiesnek tekinthető a Keter-rel való kapcsolatában, mert magába fogadja az Isteni Lehelletet, az Igét vagy Logos-t, ám a Binah szemszögéből nézve férfias, teremtő jellegű, mert ebbe a szefirába közvetíti és transzformálja az Igét Bölcsességgé, hogy az itt Megértéssé váljon.
A Keter maszkulin jellegét a Sekhina feminin elve egyensúlyozza ki. A befogadó Chokmah-t az aktív, teremtő jellegű Metatron -a legmagasabb szinten álló teremtett lény- termékenyíti meg, és e kettő gyermeke lesz Binah, azaz Avir, a Tér.

A Binah nőies a Chokhmah-val való kapcsolatában, ám férfiasnak tekintendő a Chesed felé, ahová továbbküldi, Kegyelemmé teszi ezt a megértést. A Chesed nőies, mert befogadja a Binah-t, de férfias, mert megtermékenyíti a Geburah-t. A Geburah nőies, mert befogadja a Chesed erejét, de akaratát férfias, teremtő jelleggel közvetíti a Tipheret-be.
A Tipheret nőies oldalát mutatja a határozott és szigorú Geburah-nak, ám férfias a Netzah felé, amiben megtermékenyíti az érzelmeket. A Netzah engedi, hogy a Tipheret ereje teremtsen benne, ám férfias a Hod ingadozásával szemben. A Hod nőies a Netzah-val, ám férfias a Yesod-dal szemben. A Yesod befogadó oldalát mutatja a Hod-nak, de teremtő a Malkuth szefirában.

A látszólag bukott Malkuth, vagyis a Királyság alárendeli magát a Yesod-nak, ám férfias jelleggel teremt a Keter-ben, így téve lehetővé, hogy újra felemelkedjen és beleolvadjon a Koronába. A Keter nőies a Malkuth-tal szemben, ám férfias jellegű a Chokhmah-val, ami felé az Isteni Lélegzetet közvetíti. Ezt a szefirákat összefűző hatást, körforgást nevezik a kabbalisták Mezla-nak.
 

Szerző: AxxE

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunters.blog.hu/api/trackback/id/tr672297627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szoto 2010.09.17. 14:58:18

én csak negatívumnak fogom fel a kabbalát, mivel keresztény vagyok és ez Magyarország és nem Izrael..

AxxE · http://axxe.hu/ 2010.09.18. 08:19:33

@Szoto: Nem is azért tettem be hogy térítsek. :)
Csak érdekességképpen, én ugyanis azt hittem, hogy a játékban a nevek eredetiek, és most kiderült, hogy csúnyán koppintották mindet. :)

bucsicsa 2010.09.20. 10:43:02

Ez az! Végre sikerült belépnem a blogra:D Ez a net nem akart felengedni.

Nos AxxE ez tényleg érdekes. De ez a játék nem japán? Na mind1 is valahonnan venni kellett a neveket. Nem hinném, hogy ez az új információ bárkit zavarna csak simán érdekes.

Remélem még felenged a net:)
Addig is üdvözletem a héten megyek haza:)

AlyahWindmore 2010.09.20. 11:13:21

Sziasztok!

Érdekes tudni hogy egy a kabalából ihletet
világban játszunk,kösz az infót.
De nekem az nem csalódás hogy a fejlesztők, a játék designerek úgymond koppintottak, inkább fogom fel úgy hogy ihletet merítetek illetve olyan elemeket helyeztek el amik a saját érdeklődési körükből ered,
Mindig a nagy klasszikus Diabló jut eszembe ahol szerintem az akkori Blizzard csapat fele Faust rajongó lehetett.
Ha van kedvetek ezt szerintem megoszthatnátok a játék fő oldalán is.

Styx86 2010.09.20. 20:35:59

Sebaj GoA, mi így szeretünk. Legalább a németek kicseréltek 1-2 betűt amcsik még erre is lusták voltak.

Ha már így "összefutottunk" AlyahWindmore. Grat a vasárnaphoz. Bár mondhatnám, hogy legalább túlerőtől kaptunk ki. :)

AlyahWindmore 2010.09.22. 10:28:01

Styx!
Köszönöm a Phoenix nevében:)
Kemény csata volt nagyon élveztük remélem
ti is:)

xXInverXx 2010.09.23. 12:32:09

Üdv mindenkinek! Nekem tetszik így is, úgy is a játék. :) Igazából csak a társaság miatt nagyon király az egész, a többi csak mellékes. A vasárnapi csata nekem is nagyon tetszett. ;) Grat!

AxxE · http://axxe.hu/ 2010.09.24. 08:40:28

@AlyahWindmore: Én is szeretnék nektek gratulalni a vasárnapi csatához, gyönyörűen helytálltatok, és együtt dolgoztatok a siker érdekében. Ha figyelembe vesszük az ölések számát, méginkább fényes a győzelmetek, ugyanis 460 / 980 arányban mi öltünk többet, mégis sikerült megtartanotok az előnyötöket. Szép csata volt, csak így tovabb Phoenix!
süti beállítások módosítása